2013. december 16., hétfő

Mézeskalács recept

Tavaly találtam egy szuper receptet, ami alapján el is készült a mézeskalács, de sajnos nem írtam fel. Született ugyan egy blogbejegyzés még a készülődős fázisban, de abban meg két recept is szerepelt, így vakartam a fejem, hogy melyik is lehetett az. És még az is derengett, hogy valamit változtattam is rajta.

Na de ma megtaláltam! Az eredeti forrása már csak tárolt változatban érhető el, úgyhogy mielőtt újra eltűnik, inkább ide mentem az örökkévalóságnak. Idézet következik


A TÖKÉLETES MÉZESKALÁCS

a mindent vivős mézeskalácsrecept, aki belebotlott nálam, az rögtön elkérte, ma se történt ez másképp,

a recept zsenialitása, hogy a megsütés pillanatától az elfogyasztás pillanatáig puha-omlós, nem kell semmi cseles almával dobozban tartani vagy egyebek, fémdobozban hetekig eláll - ha nem tud róla a család:)

01. 25 dkg mézet (én selyemfűmézet, de ki-ki a maga választását) és 02. 1 csomag kotányi mézes fűszerkeveréket (vagy fahéj-szerecsendió-szegfűszeg őrölve, de ez a kotányi egy remekarány, amúgy almásréteshez is) összeforralok, majd a tűzről levéve belekeverek 03. 30 dkg margarint, és addig kevergetem. míg az szépen el nem olvad (vagy nem kevergetem, de ez titok:)
egy nagyméretű tálban 04. 3 tojást 05. 25 dkg (barna)cukorral és 06. csipet sóval habosra keverek a jó kis kézi habverővel vagy fakanállal, majd beleteszek annyi 07. lisztet, amennyit felvesz, utána belekeverem a mézes-margarinos keveréket,
majd egy újabb adag lisztet, amibe kicsit belekeverek 08. 3 teáskanál szódabikarbónát, és szépen egységessé keverem-gyúrom, addig teszek hozzá lisztet, míg összeáll, de nem ragad a tészta, majd szépen folpackfóliába csomagolva minimum 3 órára a hűtőbe teszem (általában a sütés előtti napon készítem el, az a legkényelmesebb, egyes állítások szerint állás nélkül is kiválóan kezelhető a tészta, de én azt nem teszteltem), aztán meg lehet nyújtani, szaggatni, díszíteni, sütni, forró sütőben 6 perc alatt kisül, frissen puha, kicsit megkeményedik, dobozban 1 nap alatt visszapuhul
(na most a recept hivatalosan 1 kg lisztet ad meg, de én sose mértem ki, főleg, mert keverem a liszteket, grahamliszt, tönkolyfehérliszt és durumliszt van benne vegyesen, változó arányban, de ezt érzésre csinálom, de simaliszttel is tökéletes, aki ezt nem meri bevállalni, az se tegye bele az összes lisztet első körben, mert a tojásmérettől függően más mennyiséget vesz fel, érdemes akkor háromnegyedkiló liszttel dolgozni, és a maradékot önteni hozzá)
update: a receptem forró sütő nevű megfogalmazásán sikerült saját magamnak felháborodnom a minap, amikor nekiálltam sütni, szóval 190 fokok előmelegített sütőben érdemes kisütni a mézeseket
update2 a díszítésről: még sütés előtt kell megkenni tojássárgájával, hogy szép fényes legyen, ez kötelező elem, ha cukrot, franciadrazsét, diót, mogyorót, akarunk rátenni, azt a tojássárgájával megkent felületre kell rányomkodni, aki igazán jót akar, próbálja ki aszaltszilvás díszítéssel, tökéletes ízvilág a mézes a szilvával, tojásfehérjés díszítést a már megsült mézesre kell használni, apró konyhatrükk, simán működik a fényes felület egész tojás kikeverésével, aki nem túl jó tojásfehérjék elhasználásában, az egyszerűen kikevert tojással kenje meg a mézeskalácsokat
és ahogy készül: 25 dkg mézet (én selyemfűmézet vagy gesztenyemézet használok, de ki-ki a maga választását) és 1 csomag kotányi mézes fűszerkeveréket (vagy 2-2 teáskanál fahéj-szerecsendió-szegfűszeg őrölve, de ez a kotányi egy remekarány, amúgy almásréteshez is) összeforralunk (mellette állva, mert gyorsan forr, majd a tűzről levéve belekeverek 30 dkg vajat, és addig kevergetem. míg az szépen el nem olvad (vagy nem kevergetem, akkor is elolvad, de ez titok:)

közben egy mély tálban 3 tojást, 25 dkg (barna)cukorral és csipet sóval habosra keverünk a jó kis kézi habverővel vagyszimplán  fakanállal, majd beleteszünk annyi lisztet, amennyit felvesz, utána belekeverjük a langyosra hűlt mézes-vajas keveréket,

majd egy újabb adag lisztet, amibe kicsit belekeverünk 3 teáskanál szódabikarbónát,

és innentől gyúrni lehet, kézzel érdemes, és addig teszünk hozzá lisztet, míg összeáll és már nem ragad a tészta, ehhez az állapothoz általában mindösszesen 1 kg liszt felhasználásakor jutunk,

ezután minimum 3 órára menjen a hűtőbe (de a sütés előtti napon is remekül elkészíthető, az a legkényelmesebb), aztán meg lehet lisztezett deszkán nyújtani, szaggatni, továbbá

díszíteni: sütés előtt tojássárgájával mindenképp meg kell kenni, akkor lsz szép fényes, én egész tojást keverek ki, mert úgyse használnám el a fehérjét, úgy is nagyon szép fényes lesz, a megkenés után mehet rá a franciadrazsétól a szórócukron át a manduláig és dióig minden, zseniális ízt ad a mézeskalács aszaltszilvával

sütni: sütőpapírra pakolva, a mézesek között távolságot hagyva, mert kicsit megnőnek, légkeverésesben 180 fokon 4 perc alatt, sima villanysütőben 190 fokon 5-6 perc alatt kisül, melegen nagyon puha, óvatosan szedjük le a lapról, mikor kihűl, akkor lesz kezelhető állagú

tipp: a tészta remekül fagyasztható nyersen, de a hűtőben napokig eláll, ha úgy alakul az élet

és egy hozzávalólista, karácsony előtti segítségnek:

25 dkg méz
1 csomag mézes fűszerkeverék (vagy fahéj-szerecsendió-szegfűszeg őrölve)
30 dkg vaj
3 tojás (+1 a díszítéshez)
25 dkg cukor
1 kg liszt
szódabikarbóna


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...