Peter Karpinský: Hét nap a pincében // Sedem dní v pivnici

52/11

Magyar kiadót keresnek a szlovák pormanók! 

Peter Karpinský: Hét nap a pincében (Sedem dní v pivnici)

Perfekt, 2011, illusztrátor: Zuzana Bočkayová Bruncková, 160x195 mm, 104 oldal

Ez az eset tényleg megtörtént egy bizonyos pincében... Nem árulhatom el, melyikben, néhány szereplő nevét is meg kellett változtatnom, mert kifejezetten megkértek rá – nem szerették volna ugyanis, hogy bárki felismerje őket a könyvben. Ennek ellenére, amiről itt írok, az a színtiszta igazság. Egy reggel Celesztin, a pormanó rájön, hogy anyu, apu és a többi rokon magára hagyta. Egy darabig szomorkodott, de aztán barátaival, Mollyal és Pókkal a keresésükre indult. A hétnapos vándorlás során izgalmas, vidám és életveszélyes kalandokat élt át a titokzatos pincében. Részt vett több csatában, de egy esküvőn is. Ellátogatott az ázalékállatkák barbár világába, a szörnyű Búországba, a gyönyörű Kristályfejedelemségbe, egy szórakoztató bolhacirkuszba, egy kísérteties fekete várba, míg végül... Hogy ért mindez véget? Olvassátok el inkább magatok.

Peter Karpinský (1971) szlovák író, nyelvész. Szlovák és történelem szakon végzett a Pavel Jozef Šafárik Egyetemen Eperjesen, ezt követően tanítani kezdett, majd az Eperjesi Egyetem Szlovák Tanszékének tanszékvezetőjévé vált. Szépirodalmi és szakszövegek, valamint – főként gyermekirodalommal kapcsolatos – recenziók írásával foglalkozik. Gimnazista kora óta ír. A Szlovák Írószövetség által rendezett, Rubato elnevezésű versenyen elért eredményét követően jelent meg felnőtteknek szánt prózai bemutatkozása, az Oznamujeme všetkým majiteľom hrobov (Tudatjuk az összes sírtulajdonossal). Számos díjat nyert, több könyve is megkapta az év legjobb gyermekkönyvének járó elismerést (2011-ben a Hét nap a pincében volt Szlovákiában az év legszebb és legjobb gyermekkönyve).

Részlet a fordításból:

(...) – Ez furcsa – gondolta Celesztin – még sohasem sikerült ilyen jól elbújniuk. Mindig elsőre megtalálom őket. Hol lehetnek? – Még egyszer bele akart nézni a cipős dobozba, amikor megzavarta egy sipító hang: – Keresel valamit?

Celesztin összerezzent, és odanézett, ahonnan a hang jött. A polcon közvetlenül felette egy ruhamoly állt, és figyelte.

– Keresel valamit? – ismételte meg kérdését Moly.

– Keresek – bólintott Celesztin.

– És mit? – kíváncsiskodott Moly. – Mit keresel?

– Anyut és aput. Elvesztek – magyarázta el Celesztin.

– Aha – húzta meg magát Moly csalódottan. – Azt hittem, hogy valami fontosat keresel.

– Lehet valami fontosabb, mint anyu és apu?

– Természetesen lehet! Például... egy olyan gusztusos kis moher kardigán. Habár...

Moly egy pillanatra elakadt, – én diétázom, hogy ne rontsam el az alakomat. Ugyanis modell vagyok. Nagyon ismert modell!

– Ismert? – kérdezte meglepetten Celesztin, mert nem ismerte Molyt.

– Úgy bizony. Ismert és híres. Az emberek mondhatni imádnak. Amikor nemrégiben megjelentem egy lakásban, mindenki felpattant a foteléből, szaladgáltak utánam a szobában, és lelkesen tapsoltak – dicsekedett, miközben szélesre nyitotta finoman csillámló szárnyát. Néhányszor meglebegtette, mintha fel szeretne szállni.

– De... – mondott volna ellent Celesztin, de Moly a szavába vágott: – De? Milyen de?! Talán kételkedsz a szavaimban?! Nem hiszed, hogy híres vagyok?!

– Azt nem, hiszek neked. De én akkor is azt gondolom, hogy anyu és apu a legfontosabbak a világon.

– Pff – röppent odébb gúnyosan – még hogy a legfontosabbak... Látszik, hogy milyen keveset tudsz a világról. Nézz rám. Gyönyörű vagyok, ugye? Ezek az aranyló szárnyak! Ez az elegancia! Láttál már valaha szebbet? Természetesen nem. Én ugyanis tökéletes vagyok. Sztár vagyok. Miközben sohasem ismertem a szüleimet. Egészen egyedül keltem ki egy ízléses gyapjúkosztümben, majd, megjegyzem, újra egészen egyedül, azzá váltam, aki vagyok. A legszebb lepkévé az egész pincében! – Moly megvetően Celesztinre nézett. – Még mindig azt gondolod, hogy a szülők a világon a legfontosabbak?!

– Én... én... nem tudom – hebegett Celesztin, és végre érteni kezdte, miért állította az anyukája a ruhamolyokról, hogy furcsák.

Peťovská Flóra fordítása

Jana Bodnárová: Tizenhárom // Trinásť

52/10

Kiadót keres ez a csodás szlovák ifjúsági könyv!

Jana Bodnárová: Tizenhárom (Trinásť)

Perfekt, 2012, illusztrátor: Daniela Olejníková, 191x127 mm, 104 oldal

A Tizenhárom a gyerekek mindennapjaiból vett, hétköznapi problémákra, érzésekre és a modern világban felmerülő élethelyzetekre reflektáló elbeszéléskötet. Minden elbeszélés más témával foglalkozik, olyannal, amely megérintheti a gyermeki érzékenységet. Ilyenek például a rasszizmus jelei, a szociális problémák, a zaklatás, értelmi fogyatékos gyermekkel vagy beteg hozzátartozóval való együttélés, outsiderség... A problémák megoldását a természethez, állatokhoz és az emberekhez való kapcsolatra való rámutatás jelenti. A cél a gyermek érzelmi fejlesztése, belső világának és jellemének biztos építése.

Jana Bodnárová (1950) szlovák író, költő, művészettörténész, kiadó. Az egyetemen művészettörténetet tanult, több mit tíz évig műemlékvédőként dolgozott, a kortárs képzőművészetről publikált, a 90-es évek óta szinte kizárólag irodalmi tevékenységet végez. A prózakötetek, gyerekkönyvek, rádiójátékok, televíziós forgatókönyvek írása mellett video performance-okat is készít hazai és külföldi galériák és kísérleti színházak számára (London 1998, Łódź 1998, Balázs Béla Stúdió Budapest 1999, Varsó 1999, Újvidék 2000). 

A könyvet egy fiatal, szlovák képzőművész, Daniela Olejníková illusztrálta, aki ennek a kötetnek, illetve Richard Brautigan Görögdinnye ​édes levében (V melónovom cukre) című könyvének az illusztrációjáért egyedüli szlovákként nyerte el a tizenegy nemzetközi díj egyikét a XXIV. Pozsonyi Illusztrációs Biennálén.

Részlet a fordításból:

Más bőrében! Más bőrében! Más bőrében... – kavargott körbe-körbe a fejemben, amikor lefelé száguldottam a lejtőn a sílécemen. Szeretem ezt a gyorsaságot, a csípős levegőt, a test kilengéseit, a sítalpak susogását a havon. Úgy tűnik, hogy az összes érzékem éles olyankor, a szemem akár egy héjáé, a hallásom akár egy denevéré. Maga a gondolkodásom is más – gyors, egy csipetnyi lustaság sincs benne. Úgyhogy most éppen ez a gondolkodás kapta feladatul, hogy kitaláljon valamit arra, amit az irodalom szakkör tanárnője kért tőlünk. Hogy írjunk egy elbeszélést arról, mintha úgy éreznénk, hogy egyszeriben más bőrében lennénk. Valaki mássá váltunk volna. A tanárnő felolvasott egy szuper történetet Franz Kafkától egy olyan férfiról, aki féregként ébredt. A fejében leírta, hogyan viselte el ezt a szörnyű féregtestet. De én kivé változzak? Madonnává? Az már öreg! Amy Winehouse-zá? Az meghalt. Féreggé? Egyet sem ismerek! Férfi bőrbe is bújhatnék. Vili például arról akar írni, hogy Gagarinná vált. Csakhogy Vili csillagász szakkörre is jár. Legalább homályosan el tudja képzelni, hogy mi történik abban a hatalmas térben, és hogy mit is érezhet az űrhajóban lebegő űrhajós. De mit tudok én egyáltalán jól? Hát... síelni például. Megpróbálhatnék a csodás Kuzimonova bőrébe bújni! Hogy csinálják végül is az írók? Írnak és írnak, bárkiről és bármiről, mintha tíz életük lenne. Sosem találkoztam egy íróval vagy írónővel sem. Lehet, hogy megkérdezném tőlük.
Éppen ebben a pillanatban gyorsan irányt kellett váltanom, mert valami ügyefogyott elesett a lejtőn, és nem bír felállni! Ezzel a kitérővel közelebb kerültem az erdő széléhez. Csak néhány másodperc volt, de úgy tűnt, hogy a fenyő alól egy farkas figyelt. Mögötte felsejlett valami piros. (...)

Mióta az eszemet tudom, szeretem a piros színt. Néha feketével kombinálom. Fekete leggings, fekete csizma, fekete tunika és horgolt sapka, természetesen piros színű. Ezt a nagymamám készítette nekem pontosan a német Bravo magazin alapján. A fekete hajamat csigává tekerem, és összefogom a sapkával. Szeretek a nagymamámhoz járni. Végül is olyan bizalmasom ő nekem. Természetvédőként dolgozik. Talán azért van benne az a... természetesség. Merészség. Mindent sokkal nyitottabban fog fel, mint a rémült szüleim.

Így. Elindítottam a történetet, és most talán arról kellene írnom valamit, hogyan segített nekem a nagymamám, amikor szakítottam Andrissal, aki óránként írogatta nekem az sms-eket. Egyszer este láttam randizni a plázában egy másik lánnyal. Átkarolta a csípőjét, és a fülét puszilgatta. Úgyhogy véget vetettem a kapcsolatunknak. (...)

 Peťovská Flóra fordítása

Hollandiában jártunk

Pontosabban Rotterdamban és Amszterdamban. Barbi barátnőmet látogattuk meg, és biciklizés helyett ezúttal rengeteget sétáltunk, piacoztunk, nézelődtünk, vonatoztunk, finomakat ettünk és ittunk, nagyokat aludtunk. És mivel Barbi olyan fincsiket főzött nekünk, és megmutatta nekünk a tuti helyeket, mi is főztünk neki, méghozzá paradicsomos kagylót. Hazafelé pedig megtömtük a bőröndünket több tonna kiló sajttal, mangóval és avokádóval. :)

hi there!

Jana Bodnárová: Dita

52/9

Kiadót keres ez a csodás szlovák gyerekkönyv!

Jana Bodnárová: Dita

Perfekt, 2014, illusztrátor: Daniela Olejníková, 196x196 mm, 52 oldal

Dita egy olyan kislány, aki csak nagyon ritkán unatkozik. A rövid, érzékeny történetekben állatok és emberek társaságában él át különféle kalandokat. Nem hiszitek? Akkor kérdezzétek meg az elveszett pillangót, a beszélő kínai bábot, a harmonikást vagy Dita hasonmását. Lehet, hogy a szentjánosbogarak nektek is segítenek elaludni, és csak a hastáncosként táncoló medve fog felébreszteni. És mi történt a dédi hajfonatával? Dita minden élményét elmeséli, csak hagyjátok szóhoz jutni. A történetek a természethez, állatokhoz, emberekhez való pozitív kapcsolatra mutatnak rá, Dita tapasztalatait és érzéseit tükrözik vissza különféle élethelyzetekben. Szilárdan építik a morális értékrendet, az igazságérzetet, a gyermek belső világát és jellemét.

Jana Bodnárová (1950) szlovák író, költő, művészettörténész, kiadó. Az egyetemen művészettörténetet tanult, több mit tíz évig műemlékvédőként dolgozott, a kortárs képzőművészetről publikált, a 90-es évek óta szinte kizárólag irodalmi tevékenységet végez. A prózakötetek, gyerekkönyvek, rádiójátékok, televíziós forgatókönyvek írása mellett video performance-okat is készít hazai és külföldi galériák és kísérleti színházak számára (London 1998, Łódź 1998, Balázs Béla Stúdió Budapest 1999, Varsó 1999, Újvidék 2000).

A könyvet egy fiatal, szlovák képzőművész, Daniela Olejníková illusztrálta, aki Jana Bodnárová Tizenhárom (Trinásť) és Richard Brautigan Görögdinnye ​édes levében (V melónovom cukre) című könyvének illusztrációiért egyedüli szlovákként nyerte el a tizenegy nemzetközi díj egyikét a XXIV. Pozsonyi Illusztrációs Biennálén.

Részlet a fordításból:

A táncoló medve esete

A nyarat és a Vránával történt őszi esetet követően eljött a tél. Dita a hólepte parkon át a zeneiskolába ballagott. Egyszer csak meglátott egy mozgó kupacot. Csakhogy az valójában nem kupac volt, hanem – egy élő medve. „Álmodom! Az ágyamban fekszem és álmodom!!!” Dita erősen összeszorította a szemét, de nem bírta ki sokáig, és újra kinyitotta. A medve azonban nem tűnt el. Mitöbb, Dita felé tartott, és még a hátsó lábára is állt. Dita kinyitotta a száját, és fel akarta sikítani az egész parkot, az egész városukat, az egész világot. Csakhogy abban a pillanatban a medve táncra perdült! Ditának volt otthon beszélő papagája, találkozott egy beszélő rókával, egy élő kínai bábbal,  megmentett egy pillangót a biztos haláltól, álmában megismerkedett a hasonmásával... De egy táncoló medvét látni maga előtt, arról álmodni sem mert! A medve előbb az egyik, majd a másik irányba forgott. Ugrott egyet, csak úgy döngött, és felkeveredett egy hófelleg. Felemelte a mellső lábát, és forgatta akár egy hastáncos. De amikor a medve meghajolt, és olyan szomorúan nézett rá, hogy Ditának egy kicsit belenyilallt a szíve, összeállt a kép. A medve megszökött a cirkuszból! Most éhes, és rá akar szolgálni egy kis harapnivalóra. Ezért táncol. És biztosan szomjas is, mintha nem is medve, hanem víziló lenne. Ditának tennie kell valamit. Először megtapsolta a mackó táncát. Aztán előhúzta a hátizsákjából a tízóraiját, és odaadta a táncosnak. Az jóízűen lenyelte, és örömében morgott egyet. Ezúttal ő jutalmazta tapssal Ditát.

– No, most pedig gyere szépen velem. Oda, ahová tartozol – mondta Dita a medvének. Az engedelmesen ballagott a kislány után, akár egy kutyus. Ditának eszébe jutott, hogy egy hasonló helyzetet így jelölnének egy kérdőívben: Egy ilyen medve az alábbi helyre tartozik:

A)  a cirkuszba,

B)   az állatkertbe,

C)   az erdőbe,

D)  a megtaláló otthonába.

Így ballagott Dita és a medve a téli parkon át. A medve a megfelelő helyre ment, Dita pedig a további történetek elébe.

Peťovská Flóra fordítása

Sára Vybíralová: Spoušť // Romlás

52/8

Az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljának idei cseh vendége Sára Vybíralová lesz, akinek a könyvéből két rövid részletet fordítok épp, az egyik az ÉS-ben, a másik a feszivál katalógusában fog megjelenni.