A következő címkéjű bejegyzések mutatása: recept. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: recept. Összes bejegyzés megjelenítése
2018. november 9., péntek
Ánizsos-gyömbéres/fahéjas/csillagánizsos mézes-almás batyu 🍎
Almaszezon lévén kaptunk egy csomó almát a rokonoktól, a fagyasztóban pedig találtam egy korábban vásárolt leveles tésztát, amit már legfőbb ideje volt felhasználni.
Három egyenlő részre vágtam a tésztát. Minden téglalap közepét sűrűn megpakoltam almaszeletekkel, majd meglocsoltam mézzel. Az egyiket őrölt fahéjjal, a másikat őrölt csillagánizzsal, a harmadikat őrölt szárított gyömbérrel és ánizzsal szórtam meg. A megtöltött tésztalevelek szabadon maradt szárnyait összefogtam, és betakartam velük a tölteléket. A batyukat előmelegített sütőben aranybarnára sütöttem. Az illatuk és az ízük is mennyei!
Minden, ami puffaszt jeligére
Fűszeres karfiol
1 fej karfiol
só
olívaolaj
pikáns fűszerkeverék
bors
Helsinkiben jártunk, amikor a heti dőzs és a mert megérdemeljük jegyében betértünk egy bisztróba. Zsolti rendelt egy vagány hamburgert, én viszont nem voltam húsos hangulatban, így egy karfiolos ételt rendeltem. Az első meglepetés akkor ért, amikor egy egész fej karfiol landolt előttem. A második pedig akkor, amikor kicsit sem unva rá az ízélményre, simán behabzsoltam az egészet. Nos, ezen az emléken elindulva igyekeztem ma reprodukálni az ízélményt.
Először is megmostam és megtisztítottam a karfiolt, majd ráhelyeztem egy kis tepsire. Megsóztam, megborsoztam, megszórtam a fűszerkeverékkel és megkínáltam egy kis olívaolajjal. Betettem a sütőbe, és aranybarnára sütöttem. Akkor jó, amikor már egy kicsit megpirul a külseje, a belseje viszont enyhén ropogós marad.
Párolt káposzta
ezt anyu készítette nagyjából az alábbi hozzávalókból:
1 fej lilakáposzta
alma
őrölt kömény
almaecet
bor
só
olaj
Tojásos babsaláta
1 konzerv fehérbab
1 konzerv vörösbab
2 szelet megsütött sütőtök
4 főtt tojás
2 savanyú uborka
1 salottahagyma
1 újhagyma
friss kapor
őrölt bors
A konzervekről leöntöm a levet és egy nagyobb tálba borítom. A többi hozzávalót felkockázom és hozzákeverem a babhoz. Fűszerezem és tálalom.
2018. szeptember 16., vasárnap
Sütőtökös-csokis-cseresznyés süti
3 banán
7 dl cseresznyebefőtt (a kimagozott gyümölcs és a befőtt leve is)
2 szelet sütőtök nyersen, felkockázva
zabpehely (amennyit felvesz)
fél tábla 85%-os étcsokoládé
fél marék zúzott mogyoró
fél marék mazsola
1 csipet só
7 dl cseresznyebefőtt (a kimagozott gyümölcs és a befőtt leve is)
2 szelet sütőtök nyersen, felkockázva
zabpehely (amennyit felvesz)
fél tábla 85%-os étcsokoládé
fél marék zúzott mogyoró
fél marék mazsola
1 csipet só
2018. február 10., szombat
Harira, avagy marokkói csicseriborsó leves
Hozzávalók
2-3 ek olívaolaj
1 vöröshagyma
1 lilahagyma
2 sárgarépa
2-3 szárzeller
30 dkg félkész csicseriborsó
30 dkg hámozott paradicsom konzerv
1 l víz
fűszerek: gyömbér, cayenne bors, római kömény, kurkuma, fahéj
tálaláshoz: tejföl (elhagyható), friss koriander
Olívaolajon megpároltam a felaprított hagymát, répát és szárzellert, megfűszereztem, majd hozzáadtam a csicseriborsót (lé nélkül!), végül a paradicsomkonzervet (a paradicsomokat előtte feldaraboltam). Miután rottyant egyet az egész, felöntöttem vízzel, és készre főztem. Tálaláskor egy jókora kanál tejfölt adtam hozzá, és megszórtam koriander zölddel.
2018. február 9., péntek
Kakaós-banános müzliszelet
Volt itthon egy túlérett banán, amivel kezdeni kellett valamit. Mindketten az éretlenebb, roppanósabb banánt szeretjük igazán, úgyhogy nem volt kérdés, hogy ennek bizony sütivé kell avanzsálnia.
Fogtam tehát a banánt, rászórtam egy jó adag apró szemű zabpelyhet, megkínáltam dióval, mogyoróval, szezám- és lenmaggal, vörös áfonyával, holland kakaóporral, illetve az állaga kedvéért kapott egy kis bodzabogyós almalevet (köszi, Manka spájza!) és olívaolajat. Ezután nem maradt más, mint jól összedolgozni, kb. fél-1cm vastagra "nyújtani" és kiszaggatni. Én ehhez most egy csillag alakú formát választottam. 170 fokon sütöttem 10-15 percig, de egyébként nyersen is isteni volt.
Hozzávalók:
1 (feketére) érett banán
1 bögre apró szemű zabpehely
dió
mogyoró
szezámmag
lenmag
vörös áfolya
2 kk holland kakaópor
0,3 dl bodzabogyós almalé
1 ek olívaolaj
2018. február 7., szerda
Nagy Zita: Mit eszik a vega gyerek? + Vegán reggeli
Egy akciónak köszönhetően beújítottam két újabb szakácskönyvet. Nem vagyok 100-ig vega, sem vegán, de akár lehetnék is, mert kifejezetten szeretek kizárólag növényi alapon főzni, és mostanában egy kicsit sem fűlik a fogam a húshoz. Sőt! 🌿🌱
2018. február 2., péntek
Fűszeres grillzöldség kókusztejes zöldborsófőzelékkel
Pontosabban fűszeres grillzöldség salátaágyon chilis tofuval és kókusztejes zöldborsófőzelékkel.
Még pontosabban részletekért pedig jönnek a hozzávalók.
Hozzávalók:
Grillzöldség
csiperke
répa
petrezselyem gyökér
kelbimbó
édeskömény
cukkini
különféle fűszerek, fűszerkeverékek
só
olívaolaj
+ chilis tofu
Grillserpenyőben olívaolajon meggrilleztem a különféle fűszeres-sós olívaolajban megforgatott zöldségeket. Mind eltérő fűszerezéssel készült, egyszerre legfeljebb két fajta zöldség volt a serpenyőben (jókora adag készült!). A készen vett chilis tofu tömböt, közepesen vastag szeletekre vágtam, és szintén meggrilleztem.
Borsófőzelék
0,5 liter kókusztej
0k kg zöldborsó
1 közepes fej vöröshagyma
2 ek rizsliszt
1 csokor friss petrezselyem zöldje
só
A kókusztejet felforraltam, hozzáadtam a zöldborsót, majd a vöröshagymás, és amikor roppanós-puhára főtt, besűrítettem a rizsliszttel. Miközben még egyet rottyant, sóztam, és a legvégén belekevertem a petrezselyem zöldjét. Mennyi finom!
Salátaágy
salátakeverék
tokaji balzsamecet csipkebogyóval
arany mazsola
szezámmag
chia mag
(ráadásként pár szem vörösbab, mert még maradt egy kicsi a tegnapi vacsiból)
Tálaláskor megágyaztam a salátakeverékkel, meglocsoltam egy kevés balzsamecettel, rászedtem a tofut és a grillzöldséget, mellé kanalaztam a sűrű főzeléket, majd a zöldségeket megszórtam a magokkal és a mazsolával.
Nyilván készítettem korábban is vegán ételeket, de ez az első, amit kifejezetten annak szántam! :)
2017. február 18., szombat
Quiche
tészta
10 dkg kukoricaliszt
2 dkg rétesliszt
6 dkg vaj
1 tojás
só
töltelék
4 tojás
1 dl tejföl
só, bors, curry
zöldségek: mustárkáposzta (pak choi/bok choy/kínai bordáskel/kínai fehérkáposzta), lila és narancssárga édesburgonya, sütőtök, díszítésként koktélparadicsom
A tészta hozzávalóit összegyúrom, kinyújtom, és elrendezem a sütőformában úgy, hogy pereme is legyen. Mindezt iparkodva, mert minél jobban megolvad a vaj, annál jobban törik/ragad a tészta. A töltelékhez felverem a tojást, hozzákeverem a tejfölt és a fűszereket, ha szép homogén, hozzáadom a felvágott zöldségeket, keverek rajta még egyet, és az egészet beletöltöm az előre elkészített "tésztatálba". A tetejét paradicsomkarikákkal díszítem. Ha a tésztaperem túl magas lett, lejjebb hajtom. A töltelék egyébként egy icipicit meg fog emelkedni a sütéstől. Apropó sütés, nálam 190 °C-ra előmelegített, légkeveréses sütőben 20 perc alatt megsült a quiche. Laktató és mennyei finom!
U.i. Nálunk most épp ilyen zöldségek voltak itthon, de bármi mással is elkészíthető. A kombinációknak csak a képzelet, illetve az éléskamra tartalma szab csak határt! ;)
10 dkg kukoricaliszt
2 dkg rétesliszt
6 dkg vaj
1 tojás
só
töltelék
4 tojás
1 dl tejföl
só, bors, curry
zöldségek: mustárkáposzta (pak choi/bok choy/kínai bordáskel/kínai fehérkáposzta), lila és narancssárga édesburgonya, sütőtök, díszítésként koktélparadicsom
A tészta hozzávalóit összegyúrom, kinyújtom, és elrendezem a sütőformában úgy, hogy pereme is legyen. Mindezt iparkodva, mert minél jobban megolvad a vaj, annál jobban törik/ragad a tészta. A töltelékhez felverem a tojást, hozzákeverem a tejfölt és a fűszereket, ha szép homogén, hozzáadom a felvágott zöldségeket, keverek rajta még egyet, és az egészet beletöltöm az előre elkészített "tésztatálba". A tetejét paradicsomkarikákkal díszítem. Ha a tésztaperem túl magas lett, lejjebb hajtom. A töltelék egyébként egy icipicit meg fog emelkedni a sütéstől. Apropó sütés, nálam 190 °C-ra előmelegített, légkeveréses sütőben 20 perc alatt megsült a quiche. Laktató és mennyei finom!
U.i. Nálunk most épp ilyen zöldségek voltak itthon, de bármi mással is elkészíthető. A kombinációknak csak a képzelet, illetve az éléskamra tartalma szab csak határt! ;)
2017. február 3., péntek
Téli zöldségleves édesburgonyával
Elutazunk a hétvégére, úgyhogy nem akartam nagy főzésbe fogni, úgyhogy csak kb. 2 adagnyi levest csináltam. Hiba volt, mert egyszerűen isteni lett!!!
répa
paszternák
krumpli
édesburgonya
kelkáposzta
fokhagyma
víz
só
kömény
kurkuma
tejföl
olaj
+ buggyantott tojás
+ zellerszár zöldje
Kókuszzsíron megfuttattam a répát és a paszternákot, rádobtam a fokhagymát és a köménymagot, hogy azok is piruljanak egy kicsit. Felöntöttem vízzel, majd hozzáadtam a krumplit és az édesburgonyát és megsóztam. Amikor megpuhultak, összerottyantottam a tejföllel, majd a már kész levesre rádobtam néhány kelkáposztacsíkot. Buggyantott tojással és zellerszár zöldjével tálaltam. És fél pillanat alatt behabzsoltam a szerdai vajas pogácsával.
Kecskesajtos avokádó saláta
Avokádó
Salátamix
Rukkola
Zellerszál
Zöld kaliforniai paprika
Fűszeres kecskesajt
Színes bors
Tökmagolaj
Zöld tökmag
Fenyőmag
Buggyantott tojás
Hmmm... Jó étvágyat!
2017. február 2., csütörtök
Teamix
Be kell vallanom, hogy bár egy egész falat elfoglalnak a fémdoboz gyűjteményembe pakolt teák a konyhánk falán, a milyen teát kérsz kérdésre a válaszom szinte mindig gyümölcs/menta. Dolgos hétköznapokon a zöld tea is játszik, de a többit tényleg csak kúraszerűen isszuk. A mentát néhány éve a saját termésből takarítom be. Több fajta mentám is van, mert rájöttem, hogy más a jó a limonádéba, levesbe, teának, a csokimenta pedig simán csak isteni minden formájában. És igen, még ha olyan mentafan is vagy, mint én, akkor is simán kiszolgálja egy balkonládányi menta a teaigényedet egy éven át. És mennyivel jobb már a saját konyhakertedből gazdálkodni! Innen már nem volt messze, hogy a gyümölcsteámat is magam akarjam elkészíteni. Filteres teát évek óta nem veszek, de jó ideje bosszantanak már a különféle teamixek is. Miért kell mindegyikbe valamilyen aromát tenni? Szóval eltartott egy ideig, de végre összeraktam az első saját mixemet. Amelett, hogy isteni finom és nincs benne aroma még jóval olcsóbb is, mint az előre kevert társai. Különösebb előkészület nélkül abból készült, ami otthon volt (na jó, egy ideje már tervezem a dolgot, szóval a hibiszkuszt azt direkt ezért vettem ki tudja, mikor). Szóval az összetevők egy része a töröktől/fűszerestől/magostól jött, az alma és a csipkebogyó a rokonok kertjéből.
Összetevők:
hibiszkusz (a Lehel téri piacról a töröktől - asszem, csak mi hívjuk így azt a boltot... )
alma (mama kertjéből, apró kockára vágtam és egy sütőpapírral bélelt tepsiben egy hétig a polc tetején felejtettem, ahol ropogósra száradt - végre van valami előnye, hogy a plafont fűtjük)
csipkebogyó (apu kertjéből)
rózsa (a török intézetben vettük egyszer egy vásáron)
mazsola (egy kedves barátunk hozta Iránból)
Hát így.
2016. szeptember 3., szombat
Marokkói hangulatban
Kicsit átvariáltam egy eredeti tagine receptet az alapján, hogy mit találtam itthon - a végeredmény határozottan finom lett! :)
Megpirítjuk a hagymát, megfuttatjuk rajta a répát, illetve a fűszereket. Hozzáadjuk a paradicsomot, a padlizsánt, a vörös lencsét, és felöntjük annyi vízzel, hogy épphogy csak elfedje. Amikor már majdnem kész, hozzáadjuk a cukkinit és az újhagymát, megsózzuk, rottyantunk rajta még egyet, és kész!
Hozzávalók:
vöröshagyma
répa
paradicsom
padlizsán
vörös lencse
cukkini
újhagyma
Fűszerek (őrölve):
fahéj
római kömény
szerecsendió
kurkuma
bors
koriander (mag)
gyömbér (szárított)
só
Megpirítjuk a hagymát, megfuttatjuk rajta a répát, illetve a fűszereket. Hozzáadjuk a paradicsomot, a padlizsánt, a vörös lencsét, és felöntjük annyi vízzel, hogy épphogy csak elfedje. Amikor már majdnem kész, hozzáadjuk a cukkinit és az újhagymát, megsózzuk, rottyantunk rajta még egyet, és kész!
Hozzávalók:
vöröshagyma
répa
paradicsom
padlizsán
vörös lencse
cukkini
újhagyma
Fűszerek (őrölve):
fahéj
római kömény
szerecsendió
kurkuma
bors
koriander (mag)
gyömbér (szárított)
só
2016. július 24., vasárnap
2016. május 27., péntek
2015. október 28., szerda
2015. október 27., kedd
Céklasaláta rétessel
eredetileg rukkolával terveztem, de nem kaptunk a piacon, rábeszéltek viszont egy zöld salátára
héjában sült cékla, olívaolajon megpirítva köménymaggal (+só)
saláta
újhagyma
feta
chia mag
tökmagolaj
káposztás-almás és mángoldos rétes recept ITT.
2015. október 25., vasárnap
Vargányás rizottó
rizs
vargánya
paradicsom
sárgarépa
sárga répa
lila répa
petrezselyem zöldje
olivaolaj
só, bors
feta sajt
vargánya
paradicsom
sárgarépa
sárga répa
lila répa
petrezselyem zöldje
olivaolaj
só, bors
feta sajt
Káposztás-almás és mángoldos rétes
réteslap
olívaolaj
tejföl
mángold
só, bors
(feta)
réteslap
olívaolaj
párolt káposzta
alma
cukor
só, bors
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




































